Hubel Magyar-Belga Kft

Promóció
  Absonic v1.0 és v2.0
Számítógépes hangrögzítő rendszer
 


A mindennapi életben, a gazdaságban végbemenő folyamatok információkon alapulnak és információkat keletkeztetnek. Az információk nagy része hang- illetve beszédinformáció, melyek egyrészt személyes jelenlét melletti megbeszéléseken (tárgyalásokon, előadásokon, stb.), másrészt személyes jelenlétet nem igénylő, távközlési eszközök (telefon, rádiótelefon, stb.) útján keletkeznek. Gazdasági társaságoknál, állami intézményeknél, kisvállalkozásoknál, magánszemélyeknél, tehát szinte mindenütt felmerülhet a hanginformáció rögzítési, tárolási igénye a késobbi feldolgozás vagy archiválás érdekében. Az információ rögzítése, feldolgozása, tárolása jelentős szerepet tölt be a kiadások megtakarításában, a bevételek növelésében és a közigazgatási-hatósági munka segítésében is, amivel idő, energia és pénz takarítható meg valamint biztonságot erősíthet. Néhány alkalmazási terület, egyedüli, szóló számítógépre (saját részre vagy, ha többen használnak egy gépet) és hálózatos üzemre egyaránt (ekkor a szerverre rögzített információt minden érintett elérheti, megfelelő szervezés és szabályozás mellett):
Bővebben...
 
 

Blancco Server Edition
professzionális adattörlő szoftver


A Blancco Server Edition egy testre szabott megoldást adatok törlésére, kifejezetten szerverekre fejlesztve. Előnyei közé tartozik a választható nyelvi környezet, és hozzá választható régiós billentyűzetkiosztás. A fokozott biztonság érdekében, jelszavas védelem használata is elérhető (így csak a jogosult végezhet törlést; mindezt a hitelesítési eljárás erősíti)
Bővebben...
 
 

Blancco SPARC Edition
professzionális adattörlő szoftver

Blancco SPARC Edition egy testre szabott megoldása az adatok törlésének a SPARC szervereken. A SPARC szerverek jellemzően központosított adattárolást alkalmaznak, és legfőbb felhasználási területe, a pénzügyi intézményekre jellemző.
 
Amennyiben szüksége lenne további információkra, keresse munkatársainkat. Igényeit felmérve a lehető legbiztosabb ajánlatot és terméktípust ajánljuk majd az Ön számára

Bővebben...
 

 Cryptic Disk
valós idejű lemez- és partíció titkosító program
A Cryptic Disk program segítségével lemezeket és lemezpartíciókat egyszerűen és olcsón lehet védeni titkosítás révén. A titkosított adatokhoz jelszó megadása nélkül még akkor sem lehet hozzáférni, hogyha például egy hacker kaparintja meg a PC-t vagy ellopják a merevlemezt. A Cryptic Disk program ugyanazt az AES 256-bites titkosító algoritmust használja, mint amivel a NASA, az FBI és az amerikai Védelmi Minisztérium is védi az adatait. A titkosítás és visszaállítás csak egyetlen kattintást igényel, egyáltalán nem kell hozzá a matematikai vagy számítógép tudományok doktorának lenni.
Bővebben...
 


 

Defense Wall
A DefenseWall használata esetén biztos lehet abban, hogy a behatolók nem tudják ellopni azokat a jelszavakat, amelyeket Ön a programok kérésére és web helyek felkeresésekor megad.Ha a DefenseWall programot más termékeinkkel együtt használja, akkor az Ön adatai tökéletes biztonságban lesznek. Használja a DefenseWall ("Védőfal") programot, hogy meg tudja védeni a számítógépét a billentyűzet figyelőktől, vírusoktól és más kártékony szoftverektől. Használata esetén biztos lehet abban, hogy a behatolók nem tudják ellopni azokat a jelszavakat, amelyeket Ön a programok kérésére és webhelyek felkeresésekor megad.

Bővebben...
 
Folder Security Personal
A Folder Security Personal program könyvtárak és fájlok elrejtését és zárolását teszi lehetővé. Lehet választani aközött, hogy teljesen elrejtjük őket vagy pedig csupán a hozzáférést korlátozzuk úgy, hogy csak olvashatóvá tesszük, miáltal más felhasználók és programok nem tudják őket módosítani és törölni.
Bővebben...
 

Lockdown Plus PC
A Lockdown Plus PC tökéletes biztonsági megoldás azon számítógépes rendszerekhez, ahol a helyi felhasználási rendszert akarjuk szabályozni. Leginkább irodai és iskolai hálózatokhoz ajánljuk, ahol megszeretnénk előzni, hogy a felhasználók, jogtalan, a rendszergazda által megtiltott műveleteket hajtsanak végre. (támogatott operációs rendszerek: Windows 2000/XP/Server2003 )

Bővebben...
 

 Blancco Data Centre Edition
professzionális adattörlő szoftver

A Blancco Data Centre változat célja, a tömegtárolók, azaz a szerverek, és nagyméretű tárhelyek , gyors és biztonságos törlésének megvalósítása. A törlés visszafordíthatatlan, és semmiféle adat nem marad, amelyet visszaállíthatna bárki is. A szoftver használatának nagy előnye, hogy a törlés után, a háttértárak továbbra is használhatóak maradnak.
Bővebben...
 

 

Blancco Flash Media Edition
professzionális adattörlő szoftver

Ezen professzionális adattörlő program verzióját, kifejezetten a Flash háttértárakra alkották. Mivel manapság a Flash háttértárolók olcsó, biztonságos, nagy kapacitású hordozható médiáknak számítanak, így az igény megkövetelte, hogy ezen eszközök törlését is oly módon tudjuk megvalósítani, hogy arról semmiféle adatot ne tudjunk visszaállítani. Ahogy azt már megszokhattuk, a törlés után semmilyen adat nem állítható vissza.

Bővebben...
 


 Disk Password Protection
A Disk Password Protection program sokrétűen védi az Ön számítógépét, lemezeit, partícióit és a rajtuk tárolt bizalmas információkat az illetéktelen hozzáféréstől. Védje lemezeit és partícióit jelszóval, rejtse el és védje meg adatait másoktól, korlátozza az állományok megtekintését és a programok futtatását! Számítógépén az operációs rendszerek indítását korlátozza jelszóval... Ez egy hardverközeli védelem. Közvetlenül kezeli a lemezeket és független operációs rendszerektől, programoktól és más hardverektől.

Bővebben...
 

 

k101  Wireless PC Lock
Számtalan oka lehet az üzleti életben - akár otthon, akár munkahelyen-hogy lezárjuk a számítógépünket, ha nem vagyunk mellette. Az adataink és titkaink védelme érdekében gondolni kell azokra a veszélyekre, amelyek minden napjainkban jelen vannak. A vírusirtók és tűzfalak többé kevésbé megvédenek minket, de ezek a megoldások nem nyújtanak semmiféle biztonságot, ha a támadó fizikailag van jelen számítógépünknél. Erre ad megoldást, egy egyszerű, olcsó és hatékony " Wireless PC Lock ". Ez a rendszer egy USB - pendive méretű vevőből és egy kis adóból áll.

Bővebben...
 

 

KoolSpan
A KoolSpan 256 bites AES titkosítást használ, amely a jelenleg elérhető szinte legnagyobb titkosítási eljárásnak tekinthető. A titkosító FPGA áramkör a készüléken belül elzárva helyezkedik el, így annak hozzáférése külső behatolók számára lehetetlen. Mind a kódolást, mind a dekódolást ez az áramkör végzi. A készülék kiváló tudása mellett a gyártó ügyelt a modern megjelenésre is. Ezen készülék lényegében egy komplett hardveres rendszer, amely többféle hálózati típusnál használható. Így legyen szó LAN, WiFi, VoIP rendszerekről, ezen termék biztosítja hogy a készüléket, és ezáltal a hálózatot csak az illetékes tudja használni.

Bővebben...
 
Copyright © 2009-2010 Hubel Magyar-Belga Kft. Minden jog fenntartva.